Körömfestés és ami mögötte van


Már kiskoromban is szerettem pingálni a körmeimet, még valamikor az általános iskola felső tagozata elején körül kezdődött kialakulni a szenvedélyem. Az évek során persze voltak lelkesebb és csendesebb időszakaim is, ami a körömdíszítést illeti, de a körömlakkok iránti imádatom azóta töretlen, hogy magaménak tudhattam az első üveget. Arra sajnos már nem emlékszem, hogy került hozzám az első és milyen színe volt, de egy biztos, hogy onnantól kezdve nem volt megállás, és csak jöttek az újabb egyre merészebb színek… Emlékszem a gimiben a matek tanár folyton megjegyezte, amikor a táblánál oldottuk meg a feladatokat, hogy „Látom tegnap is volt alkotás”. Azt bezzeg nem vette észre, amikor valamelyik lánynak egyik napról a másikra háromszínű lett a haja, na de ilyenek ezek a férfiak. :)

De mi is van igazából a posztok mögött? A kívülálló lát pár képet egy jól, vagy kevésbé jól sikerült manikűrről, ami vagy tetszik neki vagy nem, de tudja hogy igazából hogy mi van a hátterében? Most elárulom nálam általában mi történik, remélem más is magára ismer majd a pontokban, mert akkor megnyugszom, hogy másnak sem mindig fenékig tejfel ez a „beauty műfaj".

Mindenki életében vannak jobb és rosszabb napok, ez igaz a körömfestésre is… Van amikor egyből sikerül eltalálni a tökéletes színt, mintát és kompozíciót, de van amikor nem…

Mondatok, amik megfogalmazódnak bennem körömfestés közben:

  • A fejemben ez valahogy sokkal jobban nézett ki ez a manikűr, mint így készen…
  • Nem hiszem el, hogy harmadjára is belenyúltam az alap színbe ugyanazon a körmömön…
  • Na jó akkor kezdjük elölről, ez a két lakk együtt pocsékul néz ki.
  • Ez a technika sokkal egyszerűbbnek tűnt a videón, ott egy perc alatt végzett a körmével én meg már két órája szenvedek és semmi értékelhetőt nem sikerült összehoznom eddig…. Na jó inkább előveszem a nyomdákat… 
  • Kidobom ezt a fedőlakkot a kukába, már megint elkente a mintát a körmömön, sírni fogok.
  • Jaj cirmó pont most kellett felugranod az ölembe, amikor azt a vékony vonalat húztam… 
  • Túl nagy ez a minta a körmömre, pedig olyan jól néz ki…
  • Nem hiszem el, hogy ilyen lassan szárad ez a lakk, már két perce felkentem...
  • Szépen óvatosan előveszem ezt a lemezt/körömlakkot/ecsetet a dobozból úgy, hogy ne másszak bele a nedves körömlakkba… Áh nem hiszem el, hogy belenyúltam…
  • És harmadjára sem sikerült középre nyomdáznom ezt a nyomorult mintát a gyűrűs ujjamon, kezdem elveszíteni a türelmem… 
  • Vajon hova tettem azt a cuki rózsaszín csillámos lakkot, tegnap még megvolt…
  • Áh ez a minta nem mutat jól ezzel a színnel… És ezek a minták sem jók együtt, keresek egy másik lemezt, lakkokat és koncepciót…
  • Már megint ráragadt a kupak az üvegre, hogy szedjem le úgy, hogy ne kenjem el a még nedves réteget… 
  • Miért nem mentem el mosdóba mielőtt nekiálltam körmöt festeni, hogy húzzam így le a nadrágom?!
  • Akkor ezt most gyorsan lefotózom, amíg van egy kis fény, bár még kötött meg teljesen, de majd vigyázok, hogy ne nyúljak addig bele… Hogy az a jó édes… 
  • Na de mégis melyik piros lakkot válasszam a 10 közül? -.-’
  • Már megint mehetek fekete nyomdalakkot venni, talán erre a manikűrre még elég lesz…
  • Akkor most lefekszem aludni, már teljesen megszáradt a manikűr, majd reggel befotózom… Reggel: Vagy mégsem száradt meg…?! :/
  • Akkor amíg szárad az alap lakk szétnézem a pinterestes mappámban mit alkossak ma.
  • Na megint sikerült összekennem a felsőm ujját nyomdázás közben… 
  • Milyen gyorsan fogy a körömlakklemosó és a vattakorong… Valaki más is használja rajtam kívül?
  • Hmm melyik lemezt szeressem ma?! Áh nincs egy normális mintám sem, ami passzolna ehhez a témához… 
  • Már megint mehetek fekete nyomdalakkot venni…
  • Jaj nem tudok választani milyen legyen a körmöm, piros legyen az alap, vagy inkább fekete, és a minta a piros? Legyen rajta csillám? Ez a minta legyen, vagy inkább a másik?! Valaki segítsen!!!!
  • Uh késésben vagyok ma már nincs időm reggel fotózni, majd holnap reggel lefotózom, nem lesz addig semmi baja… napközben: Hogy az istenbe pattanhatott meg így ez a körömlakk két körmömön is…? :@
Mindezek ellenére nagyon évezem ezt a tevékenységet, és inkább kikapcsol, mint idegesít (kivéve, amikor este 10-kor már harmadjára mosom le a manikűröm, mert még mindig nem tetszik amit látok).
















Máskor viszont minden flottul megy, és fél óra elteltével jól vállon veregetem magam, hogy milyen jó munkát végeztem, mert tökéletes lett a színek, minták és anyagok harmóniája, és úgy érzem ezt a manikűrt most legszívesebben addig hordanám, amíg teljesen le nem kopik... És ezt sokszor a legegyszerűbb, manikűröknél szoktam érezni, amik ennek ellenére valamiért nagyon egyben vannak és megunhatatlanok. :) 

Na tegye fel a kezét, akinek szokott fejfejást okozni a körömfestés!

Megjegyzések

  1. Ó jajj, mintha csak az én gondolataimat írtad volna le.... . Nagyon jó bejegyzés lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, sok mindenben magamra ismertem :D Jól összeszedted a gondjainkat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Örülök, hogy másnak is vannak ilyen gondja, ez megnyugtató. :D

      Törlés
  3. Nagyon örülök, hogy leírtad ezeket, jó látni, hogy nem csak a magamfajta ,,kezdők"-nek vannak ilyen bakiparádéi :) Én mostanában a fényviszonyok miatt őrülök meg.... a fényképezőgépen persze éles, de laptopon meg nem, de már túl sötét van ahhoz, hogy újra fotózzak..... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugi, szerintem mindenki küzd kisebb nagyobb gondokkal. :D A fények engem is kiborítanak. Most már beruháztam egy ledes asztali lámpára, mert egyszerűen alig van olyan időpont, amikor tudnék fotózni... Még barátkozunk, eleinte sokat káromkodtam, mert nem akart úgy sikerülni, ahogy szerettem volna, de már kb sikerült megtalálni a jó beállítást hozzá. :D

      Törlés
  4. Gyorsan fogy a lakklemosó és a vattakorong... igazolva vagyok amiért ötösével pakolom a kosaramat velük :))))) Mindig mosolygok a többi vásárló érdeklődő pillantásán "vajon mihez kezd ennyivel? " kérdés van az arcukra írva. A másik, a megilletődött szomszédok, ahogy kutyasétáltatás közben már harmadszor mennek el a ház előtt és feszt mindig meglátnak, ahogy fotózom a jobb kezemmel a balt :)))))))) El se tudom képzelni mit gondolhatnak rólam???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szomszédom már engem is nézett hülyének, hogy miért fényképezgetem a kezemet :D

      Törlés
    2. Én meg azt nem értem, hogy gondolják a gyártók a mini 125 ml-s kiszereléseket, nem pillanatragasztó a lakklemosó, hogy tönkremenjen, aki meg festeget, annak meg kell a nagy kiszerelés. Lehet az Isana literes kiszerelésű, abból is kettőt vennék.

      Én ablakban állva szoktam sminkelni, ott a legjobb a fény, ennyi erővel az is fura.

      Hát az én szomszédaim nem szívbajosak, bármit megkérdeznek. Közölnöd kellene velük a blogod címét :)

      Törlés
    3. Én az ablaknál szoktam fotózni a másodikon, mindig kipillantok először rajta nincs-e valaki a szomszédok közül épp a kertben... :D De biztos látták már és néztek furán. :D Isanából szerintem én is elfogadnám az 1 l-es kiszerelést. :D

      Törlés
  5. Bizony én is egy-két pontnál magamra ismertem :). Főleg a nedves körömlakkba véletlen belenyúlkálás és a reggelre még meg nem száradt körmök tekintetében, pedig van hogy lefekvés előtt már 2 órával kész a festegetés, körömlakkszárító cseppek felvitele, fújkálás, kb. már csak valami rituális táncot nem járok el, hogy megszáradjanak, de reggelre ott "vigyorog" rám a haj és ágynemű mintás körmöm. Erre van valami megoldás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Cristal Nails / Diamond nail UV-s fedőlakkja bevált, amikor nagyon sietek, vagy sok réteg lakkot használok, akkor ezzel szoktam fixálni a manikűrt, mert ez tényleg teljesen megköti a lakk rétegeket. Nagy hátránya, hogy UV lámpa kell hozzá, szóval ha az nincs otthon, akkor nagy beruházás. :/ De gyorsszárító fedőlakkokkal is lehet próbálkozni, nekem a She bevált, most Astort vettem, eddig ez is jól teljesít. :) De azért túl sok réteg nedves lakkal nem bírnak el, míg az UV-s igen. :)

      Törlés
  6. Nekem még az is ilyen, hogy hogyan fotózzam úgy be a palettát, hogy ne látszódjon benne a környezet, de a minták viszont igen.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az is jó szórakozás. :D Mennyire legyen megdöntve a szög, hogy én már ne látszódjak, de úgy essen rá a fény, hogy a minta meg igen... :D

      Törlés
  7. Annyira jól szórakoztam :D Tegnap szabin voltam, lakkoztam (mit mást?). Á, változtassunk, legyen a kék mellett bronz is. Lemosom. Megcsinálom, á nem jó, fura ez a két árnyalat együtt. Lemos. Közben 3 körömbe belenyúltam, azt is újracsináltam. Szerencsére nem zavart senki. Most olyan a körmöm, mint az első változat. Még jó, hogy nincs blogom. A héten egy lakk elfogyott, mire négyszer kilakkoztam vele a körmöm egy nap, de először felkentem több új színt egymás mellé, aztán a manit a fedőlakk elrontotta, aztán kipróbáltam más színt gyűrűsujjra, be is volt sűrűsödve a lakk, hát a két réteg nem száradt meg, rákentem egy vastag réteget, a végén szép lett :) Másnap lemostam és csináltam másik manit. Még jó, hogy nem volt otthon senki, aki szerint ez pazarlás. De 150 lakkot venni nem az, mi? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerős... :D Mondjuk én, amikor már harmadjára mosom le akkor kicsit káromkodni szoktam, és egy szerencsétlen nyomoréknak érzem magam. :D

      Törlés
  8. Én is magamra ismerek több ponton! :D
    Ma, amikor már hosszas szenvedés után, (fényekkel szenvedtem)végre befotóztam a manit, és leroskadtam válogatni, vágni a fotókat, akkor vettem észre, hogy egy szál Zorrószőr fityegett végig a középső ujj körmének mintájában! :D
    Pedig annyira, de annyira vigyázok.

    A körömlakkos üvegeket régebben fogaztam, ha nem nyílt, de mióta blogolok, nem merem, mert hátha fotóznám az üvegcsét később, és mit szólnak a rágott kupakra a népek! :D

    Belenyúlás nálam ritkán fordul elő, de a WC-használata életveszélyes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a szöszöket én is... :D Én is fotózás sután szoktam észrevenni őket. :D
      Én is foggal bontogattam őket... :D Mostanában odaadom páromnak, aki mellettem ül, hogy nyisd már, ki nekem szárad a lakkom. :D

      Törlés
  9. Jaj, annyiszor felnevettem! :D Nálam főleg az fordul elő, hogy 'majd óvatosan nyúlok hozzá valamihez, akkor tuti nem nyúlok bele a száradó körömlakkba..' és persze mindig sikerül belenyúlni :D Habár mostanában még körmöt festeni sem volt időm :( Ezek a manikűrös képeid meg annyira csodásak, imádom a koncepciójukat *-*

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen! A kedvenceim válogattam össze a posztba. :3
    Na igen én is rendszeresen belenyúlok amikor valamit elő kell vennem... Annyi a "szerencse", hogy általában a jobb kezemmel, és a balt fotózom...

    VálaszTörlés
  11. Nagyon sok pontban ismertem magamra. :D Többek között a fotózósra is. Még körmös időszakom elején jártam meg kétszer (arra is emlékszem, melyik maniknál^^), hogy mire reggel felébredtem, párnanyomatos lett, így azóta rögtön azután fotózok, hogy elkészült a mani.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon találó, ezek szerint nem csak én vagyok ilyen "szerencsés". :D Gyönyörűek a manikűrök, megéri rájuk áldozni az idődet! :)

    VálaszTörlés
  13. Haha, nagyon jót nevettem és sok pontban magamra ismertem :D Én is folyton belenyúlok a maniban, aztán kezdhetem előről, volt olyan is hogy párnanyomatos lett, ezért lefekvés előtt már nem is mereklakkozni. És a fotózásnál (ha klint fotózok) tuti hogy akkor van a kertben az összes szomszédom, és néznek, mint egy idiótára, hogy miért készítek a kezemről 50 képet különböző beállításokan (míg végül megtalálom a megfelelőt) :D Az üvegeket újabban nekem is a párom nyitja ki, ezzel is csökkentem a kockázatát az elkenődött maniknak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen a szomszédok biztos nem értik mit csinálhat ilyenkor az ember... De nem is kell mindent tudniuk... :D

      Törlés

Megjegyzés küldése