Az öregedés jelei - Avagy élet az egyetem után 25 fölött


Nagy szívfájdalmamra decemberben már három éve lesz, hogy leállamvizsgáztam Msc-n és befejeztem az egyetemet. Nem volt egyszerű feldolgozni, hogy új szakasz jön az életemben az iskolapadon kívül, de az eltelt évek alatt talán már sikert beletörődnöm, és bár nehezen, de a felnövés útjára léptem... Azért az egyik barátnőmmel szoktunk nosztalgiázni az egyetemi évekről, hogy milyen jó lenne újra visszamenni azokba az időkbe... Sokat szoktam emlegetni, hogy "Bezzeg az egyetemen...", na most csokorba szedtem nektek milyen az élet(em) az egyetem után, lassacskán közelebb a 30-hoz, mint a 25-höz. Némelyik pont kicsit ironikus, és túlzás is van azért benne, de ennek ellenére én csak mosolyogni szoktam rajtuk, de nem teszek ellenük, mert az élet rendje. :D


Hétköznap reggel habos capuucino helyett eszpresszót iszol feketén, mert az jobban üt.


A facebook hírfolyamodon az egyetemi tananyagos és bulizós posztokat felváltják az eljegyzések, esküvők és babák.

A szakestek helyét pedig a lánybúcsúk és az esküvők veszik át.

A programszervezés az egyetemi barátnőkkel nem abból áll, hogy előző este megbeszélitek melyik kávézóba üljetek be. Egy-egy találkát hónapokig tartó egyeztetés előz meg, hogy mindenkinek (és mindenki párjának) megfelelő legyen az időpont. De ha végre sikerül összehozni valamit, az egy egész napos program lesz. :D


Nem te döntöd el hányra "mész be". És nincs olyan, hogy "Áh alszok még, kihagyom az első órát."

A hétköznap már nem bulinap.

A péntek pedig nem a hétvége első napja.

Péntek este a partizás helyett inkább az otthon kuckózós, filmnézésre, vagy egy jó könyvre szavazol legtöbbször.


Ha összejöttök a barátokkal az esetek többségében bulizós helyett beszélgetős helyre mentek és alkohol helyett inkább kávét isztok.


Ha valamilyen csoda folytán mégis bulizásra vetemedsz rá kell jönnöd, hogy nem bírod már úgy mint ifjú egyetemi éveidben. Akkoriban a hajnalig tartó dínom-dánom után fitten mentél be 8-ra órára, most viszont örülsz, ha szombaton összekaparod magad mielőtt delet üt az óra.

Nem alszol hétvégén sem délig. Kivéve ha buliztál, akkor a dél is kevés...

A fesztiválokon jelenléteddel felfelé húzod az átlag életkort. (Még ha nem is látszik rajtad.)


A határidőnaplód ZH, vizsga és beadandó időpontok helyett Felügyelőbizottsági és Igazgatósági ülések, valamint a havi jelentések leadásának dátumaival van tele.

A nyári szüneted nem 2,5 hónap, hanem mindössze 2 hét, (maximum 3 ha jól spórolsz a szabival, vagy tényleg elég öreg vagy.)

Nyáron nem az a legnagyobb gondod, hogy melyik strandra menj aznap, hanem hogy mikor tudod majd kivenni a két hét szabadságod...


Az éjszakába nyúló beadandó írást most már túlórának hívják.

A mobilodon a barátaid helyett a munkatársaid keresnek.

Örülnél neki, ha még mindig csak az lenne a legnagyobb gondod hogy készülj fel három ZH-ra egy héten belül.

A karácsonyt a szabi miatt várod, és nem kell két ünnep között vizsgákra tanulnod.


A sálat és a sapkát már magadtól veszed fel és nem azért, mert anyukád rád parancsolt. A téli kabátod egyre hosszabb, és jó barátod lesz az atléta.

Ahelyett, hogy mutogatnád a köldökpiercinged egyre hosszabb felsőket hordasz, sőt télre még derékmelegítőre is beruházol.

Hajlandó vagy kicsit többet költeni valamire, csak hogy ne kelljen még 8 üzletben megnézned a kínálatot, hogy a végén úgyis az első boltban vedd meg a kiszemelt nacit.

De ami mit sem változott... 
Ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel tudok megörülni szinte bárminek, ami cuki, rózsaszín, szivárványszínű, cicás vagy körömlakkos, vagy ezeknek bármilyen permutációja, kombinációja vagy variációja... :D


És hogy bizonyítsam azért némi túlzás is van abban amit írtam... :) Tudunk mi ha akarunk... :D


Ki ismert magára legalább egy pontban? :)

Megjegyzések

  1. Én elég sokban.. Túl sokban... Az nem normális húsz évesen ugye? Jó nekem mondjuk nem az egyetem.miatt, személyes és családi dolgok jöttek össze az elmúlt másfél évben kb folyamatosan, hogy úgy érzem legalább tíz évet oregedtem...

    VálaszTörlés
  2. Az összes pontban magamra ismertem :-)

    VálaszTörlés
  3. Ennyi. Már biztos, hogy testvérek vagyunk.:D Az utolsó mondat mindent vitt ^_^
    Szuper bejegyzés...minden pontja igaz :'D

    VálaszTörlés
  4. Szívemből szóltál ☺️ 😂

    VálaszTörlés
  5. Mennyire igaz, amit írtál... minden szavaddal egyetértek, Timi! ♡ ♡ ♡

    VálaszTörlés
  6. Hmm... 23 éves vagyok és egyetemista, de több jellemző rám, mint amennyi nem és ez mindig is így volt. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszett ez a bejegyzés. :) Sokat mosolyogtam rajta, annyira igaz volt rám is a legtöbb pont. :D

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó ez a bejegyzés. (-: Igaz, én nem jártam egyetemre, meg sajnos nagyon öreg vagyok.... De minden pontja igaz rám is! :D

    VálaszTörlés
  9. great and very interesting post :)

    VálaszTörlés
  10. Hát, még csak 23 éves vagyok, de egy-két kivétellel minden pont igaz rám :D Bár én relatíve "fiatalon", 19 évesen költöztem el otthonról, azóta háztartást vezetek, stb, tehát korán fel kellett nőnöm. :)

    VálaszTörlés
  11. Aranyos bejegyzés, mosolyogva olvastam. Én már olyan régen voltam huszonéves, hogy nem is emlékszem mi hogyan történt, csak azt tudom, hogy nagyon jó volt. :) Kíváncsian várom a 10 év, vagy 20 év múlva megírt bejegyzést is :D

    VálaszTörlés
  12. Hát őőő, igen. Pont ilyen. :) Én is mindjárt 30.

    VálaszTörlés
  13. Ezt lélekmelengető volt olvasgatni. :)

    VálaszTörlés
  14. Minden pontban magamra ismerek és a rózsaszín világ nekem is fekszik. :)

    VálaszTörlés
  15. Jó kis írás volt! 20 évesen nagyon sokban megegyezünk -és ahogy már facebookon is említettem-, én még éppen az egyetem padjait koptatom. Akármit szervezni felér egy idegbajjal, soha nem jó senkinek semmi, a facebookon is már most tele vagyok babákkal meg eljegyzésekkel; péntek este kb. csak meditálni van kedvem az ágyban -3 órám is van reggel nyolctól-; és sokkal jobban szeretünk egy beszélgetős estét egy jó kávé mellett tölteni, mint alkohollal :D

    Az én belső életkorom szerintem 35 év minimum :D

    VálaszTörlés
  16. Nagyon cuki volt :) Én egyik pontban sem ismertem magamra, mert érettségi után rögtön munkába álltam, családot alapítottam és ezek mellett végeztem a tanulmányaimat, de azért érdekes volt belepillantani egy másfajta életstílusba! :)

    VálaszTörlés
  17. Haha, totálisan átérzem :) Egy csomó pont igaz rám... azért néha ijesztő h már mindjárt 30 vagyok ....

    VálaszTörlés
  18. Egyetemista vagyok még, de már most a legtöbb pont igaz rám is. :D

    VálaszTörlés
  19. Nem gondoltam volna hogy ez a poszt ilyen népszerű lesz... :D Örülök, hogy nem csak mi lettünk ilyen "öregesek", hanem ez másokkal is így van. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése