Lemezből sosem elég

Rég volt már Bor Pretty Store-os rendelésről poszt, és mivel most megérkezett a legújabb tesztcsomagom is, ezért összegyűjtöttem az utóbbi hónapok szerzeményeit.


Ezzel a BPL- 014-es mandala mintás lemezzel már szemezek egy jó ideje, de mindig volt valami még jobban tetsző, amit megrendeltem helyette. Most viszont úgy döntöttem beleválogatom a tesztcsomagba, mert csodaszép virágminták vannak rajta és sok mindent ki lehet belőle hozni.

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Szeretem a BPS nagy lemezeit, mert szuper mintákat szoktak összeválogatni, nincs ez másképp ezzel a BPL-026-os faleveles, őszi témájú darabbal sem. Szuper őszi manikűröket lehet vele készíteni. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Ez a BPL-023-as sütis, édességes lemez már akkor nagyon megtetszett, amikor megjelent, de egy kis probléma akadt a rendelésemnél, és nem tudták ezt postázni. Kicsit bosszankodtam, de megvártam amíg újra elérhető lesz és le is csaptam rá amikor újra megjelent. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Ez indiános témájú BPL-010-es lemez szintén rég a kívánságlistámon volt, mert szuper törzsi minták vannak rajta, és sok fantáziát látok benne. 

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Imádom a virág mintás lemezeket, így került ez BPL-029-es lemez is a kosaramba a romantikus ábráival. 
INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


A csipke minta örök, és bár van már pár csipkés lemezem emellett aBPL-030-as mellett sem tudtam elmenni szó nélkül, mert szuper részletek vannak rajta. 

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


És igen még egy csipkés szépség a BP 02-es kerek szemez személyében, ami a legutóbbi tesztcsomagban érkezett hozzám.

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Ez a macskás lemez egyszerűen haláli, annyira cuki, hogy hihetetlen. :) Ezzel is rég szemezek már, most bekerült a tesztcsomagba. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


A rózsa is örök klasszikus akárcsak a csipke... Rózsás lemezem is több van már, de egyszerűen minden minta más és más így ez is kellett! :D

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Ezzel a karácsonyos lemezzel már tavaly karácsony óta szemezek, akkor nem kaptam észbe időben, ezért nem rendeltem meg. De most jókor csíptem el és ideért karácsony előtt. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Ez a lemez tévedésből került hozzám sajnos... A BP 60-as húsvéti lemezt rendeltem meg, de valami elnézhetett a postázó és ez került a csomagba. Írtam az ügyfélszolgálatnak és készségesen a segítségemre voltak és a következő csomaggal küldik a jó lemezt. Ez sem rossz egyébként, Valentin napra jó lesz majd. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Hát igen ez az a lemez, ami egy lakk mániás nyomdázós lány gyűjteményéből nem hiányozhat, a körömlakkos lemez... :D

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Ez a lemez pedig kicsit kakukktojás, mert nem a BPS saját márkás lemeze, ez sajnos érződik is a minőségen, mert nem annyira jó, mint a saját lemezeik. Vékonyabb a fém, nincs műanyag háta, és sekélyebbek is a minták... Lehet azért használni, de nem a tökéletes, viszont a minták nagyon jók rajta. :)

A lemezt már nem is lehet kapni náluk...


ITT találtok még több nailarttal kapcsolatos terméket. A csapat még egy 10%-os kupon kóddal is meglepett BHB10, amit Ti is felhasználhattok vásárlás során.


Meg van valamelyik lemez nektek?

21 megjegyzés:

  1. jajj nagyon jóóók *-* a sütis-cukorkás illetve a karácsonyi a kedvencem. engem eddig annyira hidegen hagytak a nyomdák, hogy egy db-om sincsen...viszont az utóbbi időben pontosan annyira el is kezdtek érdekelni : DD nagyon fáj már egyre a fogam :/ csak félek, hogy utána nem lesz megállás : DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos jól sejted ez így van... :D Ha egyszer elkezded és ráérzel az ízére akkor nincs megállás... :D De a BPS-en szoktak jó akciók lenni, plusz ha töltesz fel képet, akkor kapsz érte pontot és abból tudsz vásárolni. :)

      Törlés
  2. Az őszi leveles és a virágmintás lemezek nekem is megvannak, szeretem őket :)
    Jók a BPS nagy lemezei, most érdemes rendelni tőlük, mert épp szülinapi akció van náluk 20-ig (lehet én is rendelek még egy-két nagy lemezt).
    Azt viszont sajnálom, hogy olyan rettenetesen hosszú idő alatt ér ide egy csomag, min 1 hónap a szállítási idő ... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézegettem én is szülinapi akciót, a nagy lemezek 2$-ért nagyon megérik. :) Én általában pontokra szoktam vásárolni, és most nem lehet őket használni, úgyhogy lehet kimarad... De nem vagyok telhetetlen, nem sopánkodok miatta. :D

      Törlés
    2. A szállítási idő tényleg bosszantó... Most is kijöttek a Halloween lemezekkel, de esélytelen, hogy addig ideérjen, ezért nem is rendeltem belőlük, majd jövőre. :(

      Törlés
    3. Én is ugyanígy vagyok a Halloween lemezekkel, hiába jönnek ki velük október elején, max jövőre lehet őket használni.
      No persze engem sem kell félteni, megrendeltem inkább az új Bundle Monster kollekciót :D

      Törlés
  3. Csodás lemezeket kaptál, sajnos nekem még 1 használható sincs ( van egy, de az túl sekély). Lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de hogy lehet tesztelőnek jelentkezni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ők írtak annak idején, de lehet jelentkezni is tesztelőnek ezen a linken: http://www.bornprettystore.com/blog/apply
      Nem tudom hogy működik az elbírálás, hogy kap-e az ember. :)
      Nekem amikor írtak azt mondták, hogy választhatok kb 10-11 $ értékben termékeket, és ha megérkeztek akkor posztot kell róluk írnom bizonyos papaméterekkel, megadták milyen linkeknek, kifejezéseknek kell benne szerepelnie. (Nem azt, hogy pozitív véleményt kell róluk írnom.) Aztán ha megvan mindegyikről a poszt, akkor újabb csomagot válogathatok össze megadott termékkörből. :)

      Törlés
  4. Nagyon jók, nekem is most a nagy lemezeik a kedvenceim :) a sütis nekem is megvan, és még pár másik, de sajnos tényleg az van hogy annyira jók a minták hogy lemezből sosem elég.... :))) Rá lehet kattanni. Én eddig elégedett voltam velük, jól lehet dolgozni a lemezeikkel, talán a nyári mintásom egy kicsit sekélyebb a megszokottnál, de megfelelő lakkokkal azt is tudtam használni. Nekem még ajándékot is küldtek legutóbb, egy matrica és egy neon szegecses tárca formájában, nagyon örültem neki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon segítőkészek és rendesek szerintem. Nem sokszor volt eddig problémám, 1-2 alkalommal, de mindig orvosolták a problámát. Egyszer elfelejtettek postázni, írtam nekik, és kiderül, hogy elfogyott az egyik lemez, amit rendeltem, mondták, hogy sajnálják, de válasszak helyette nyugodtan bármilyen másik lemezt... Egyszer véletlenül másikat küldtek, írtam nekik, és mondták, hogy a következő rendeléssel postázzák a jó lemezt. :)

      Törlés
  5. Sok szép lemez :) A virágos, indiános és leveles nagyon tetszik a nagyok közül, a kicsiből meg a cicás és lakkos :) Hajjaj, már én is nehezebben mondok nemet egy lemezre, mint egy lakkra. Ráadásul a lemez nem buggyan meg, tartós cikk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja a lemez egy praktikusabb befektetés... A körömlakk egy idő után megromlik, de a lemezek nem. :) Kezd már nálam is sok lenni belőlük... :D

      Törlés
  6. Szuper lemezeket választottál! A levélkés nekem is megvan (mint bizonyára észrevetted), és nagyon szeretem. Ezek közül még nagyon bejön a nagy csipkés a cukorkás is! No és az a cicás is nagyon kis aranyos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A leveles annyira jól kihasználható így ősszel. :3 A csipkés meg örök klasszikus. :D

      Törlés
  7. Nagyon szuperek, várom a manikűröket. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igyekszem mindet használni... :D Voltam amivel már volt manikűr is, csak vártam hogy összejöjjön egy nagyobb adag a posztra. :)

      Törlés
  8. Imádom ezeket a lemezeket! :D A karácsonyi lemezzel már én is szemeztem tavaly. Remélem, idén még meg tudom rendelni karácsony előtt!
    Amúgy innen a mandalás és az indiános lemez a kedvencem. Jaj, az az indiános.... mindenképpen kell nekem! *.* Már csak ezért is rá kell gyúrnom a nyomdázásra. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az indiános nagyon jó. :) Bár eddig még csak nézegettem... :D De majd tavasszal lesz ideális azt hiszem, szép színes manikűrökhöz. :)

      Törlés
  9. Ide nekem a karácsonyi lemezt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az annyira cuki! :D Már tavaly is szemeztem vele, de akkor lecsúsztam a karácsonyi szezonban róla... Idén nem. :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

copyright © . all rights reserved. designed by Color and Code

grid layout coding by helpblogger.com