Ékszertárolás rendezetten

Évek óta keresem a tökéletes tárolási módot az ékszereim számára. Azt hiszem talán most sikerült megtalálni a majdnem tökéleteset végre. A tökéletes természetesen az lenne, ha a nyakláncok szépen egymás mellett lógnának kampós tárolón, a gyűrűk gyűrűtartóban, a karkötők karkötőtartón a fülbevalók pedig fülbevalóállványon, de sajnos ennyi hely a világon nincs, mert túl sok bizsum van. :D


Eleinte különböző méretű kisebb-nagyobb fakkos dobozokban laktak az ékszereim, de azt nem szerettem, mert ha a legalsó dobozból kellett kivennem valamit az macerás volt, ráadásul ha nem jól emlékeztem melyik dobozban van az adott darab, akkor pakolhattam ki a többit is... Arról nem si beszélve, hogy nem volt túl egységes az összkép. Aztán kitaláltam, hogy apával készíttetek egy fiókos mini szekrényt, amiben kis kosarak lesznek a fiókok, és majd abban lesznek az élszerek, az már jobb volt, de nem volt a tökéletes. Aztán kb 1 éve vettem meg ezeket az átlátszó műanyag kis fiókos tárolókat (összesen négyet), amikben már egész jól el lehetett rendezni az ékszereket, csak egy baja volt, hogy túl nagy egy-egy fiók, sok ékszer fér el ebbe, és így összekeveredett, és összegabalyodott a tartalmuk. 



De nemrég valami isteni szikra pattant ki a fejemből, hogy egy fakkos belsőt kellene tervezni a fiókokba, és így kevesebb ékszer lenne egy helyen, ami nem keveredik úgy össze. Nem is kellett nekem sok, gyorsan megterveztem mi lenne a legmegfelelőbb és legköltséghatékonyabb konstrukció. A karton papír lett a befutó, abból hajtogattam a fiókba illő méretű fakkozót. A műveletet pedig azzal kezdtem, hogy a fiókok aljáról levágtam a kis pöcköt, amitől nem lehet őket teljesen kihúzni, mert az már nagyon idegesített. :D


Az ékszerek méretétől függően készült hármas és kettes fakk is. Szabásmintát nem készítettem, ezeken a kiterített mintadarabokon szerintem nagyjából látszik mi a lényeg. Az első keskeny csík a fiók elülső oldala, a második nagyobb téglalap az első rekesz (ha két rekeszt szeretnél a fiók hosszának a felét mérd ide, ha hármat, akkor értelem szerűen a harmadát), a rekesz két oldalán van a két "oldal" és a rekeszt követi az elválasztó, ami az oldal magasság kétszer, majd újra rekesz jön és újra elválasztó, vagy a lezáró oldal. Ragasztani sem feltétlenül kell, ha pont belepasszol a fiókba akkor szépen megáll így is.



A rekeszek segítségével sokkal rendezettebben lehet a fiókokban elhelyezni az ékszereket, nem gubancolódnak össze és könnyebb megtalálni mit is szeretnék felvenni. Az ékszereket színek szerint csoportosítottam a fiókokban és fakkokban.




A bedugós fülbevalók egy külön fél fakkot kaptak, amibe méretre vágtam egy kb ujjnyi vastag hungarocellt, amit egy textillel borítottam be. Így a fülbevalók sem keverednek össze, mert bele lehet őket szurkálni a hungarocellbe.


A kedvencem pedig a gyűrűtartó rész, a gyűrűknél volt mindig a legnagyobb káosz, de most már tökéletes katonás rendben sorakoznak a gyűrűtálcában. Amihez nincs szükség másra, csak vászonra (vagy más anyagra), amit én kétszer hajtottam ketté, majd harmonikaszerűen hajtogattam be és betettem az egyik fiókba. A gyűrűket a hurkák közé tudjuk szépen rendben felsorakoztatni. :)


A fiókok elejére pedig öntapadós tapétát ragasztottam. :) Rengetek saját mások keze által készült ékszerem van egyébként, mert imádom a "handmade" dolgokat, ami különösen az ékszerekre igaz. :)
A nagy statement nyakláncaim egy nyaklánctartón kaptak helyet, a fülbevalóimnak pedig (mivel abból van a legtöbb) kb 3 éve kaptam karácsonyra egy praktikus forgó állványt. :)
És most, hogy végre rend honol az ékszeres polcomon reggelente nem érzem úgy, hogy áh inkább nem is veszek fel semmi ékszert, mert sok idő telik, mire megtalálom, kibogozom, amit fel szeretnék venni.


Ti hogy tároljátok az ékszereiteket?


28 megjegyzés:

  1. Szuper ez az ötlet! Épp arra készülök hogy rendszerezzem a bizsuimat! Nagyon jó tippet adtàl! Köszönöm!!! :-) Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, ha hasznos volt a poszt. :)

      Törlés
  2. Nagyon szuper tárolód van, nekem is van ékszerem, de nem ilyen sok mint neked, nekem egy nagy ékszer állványom van, arra fülbevalót és nyakláncokat lehet ráakasztani, ezen kívül, van, 3 ékszertartó doboz, amiben még tartom az ékszereimet. Szuper dolgokat tudsz kitalálni, főleg a gyűrű tartó nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Az én kedvencem is a gyűrűtartó lett. :)

      Törlés
  3. Csak pislogok, mennyi mindened van. Én egyáltalán nem vagyok ékszeres, amit hordok, az a fülbevaló meg 3 gyűrű és kész, maroknyi ékszerem van meg pár ásványos darab. A bizsutól sajnos vakarózok, kiüt, úgyhogy az eleve felejtős, még az ezüstöt sem bírom fülben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A körömlakkok mellett ez a másik "szenvedélyem". :D De már leálltam a vásárlással egy ideje. :) Szerencsére én bírom a bizsukat. Mondjuk a fülemben már kevésbé, mint régen...

      Törlés
  4. Nagyon szép a rendszer!
    Eddig a kis bedugós fülbevalóimmal voltam bajban, de most megyek és keresek egy hungarocell darabot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! És örülök, hogy tudtam segíteni. :)

      Törlés
  5. Nagyon jó : )) mennyi szépség : )))

    VálaszTörlés
  6. Nekem se ártana valami új módszer a tárolásra, eddig a nagyimtól örökölt emeletes süteményes tálcán tartottam a füliket, gyűrűket de a napokban el kellett pakolnom mert már nem láttam át a káoszon. Jelenleg egy komód fiókjában tárolom őket evőeszköztartó akármicsodákban ( a nyakláncokat pedig egy apu által készített tartón)
    A legjobban a gyűrű tárolásod tetszik, neki is állok keresni itthon valami anyagot hozzá.
    Megkérdezhetem hogy honnan van az a nyaklánctartó amin a statement nyakláncaidat tartod??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az emeletes sütis tálca nagyon jól néz ki. :3 Csak egy mennyiség felett már tényleg nem átlátható. :/ Az a nyaklánctartó még abból az időből való, amikor ilyenekkel foglalkozott párom. Elvileg van még itthon pár darab, csak nem tudom mekkorák és milyen színűek... De ha gondolod megnézhetem.

      Törlés
  7. Hú nagyon klassz lett. Nekem is ideje lenne alkotni valamit, mert az Őskáosz nem írja le azt, ami az ékszeres ládikáimban uralkodik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rendrakás mindig jót tesz. :D Én olyan boldog voltam, amikor végre rend lett. :D

      Törlés
  8. Nekem is szemtelenül sok ékszerem van, és mindig gondot okozott a tárolásuk. Nagyon jó kis ötleteket hoztál! :) Nálam a nyakláncok egy parafa táblán lógnak, kis rajztűkön, ez viszonylag jó megoldás most nekem mert sok a nagy és a statement. Így nem annyira gubancolódnak. A lógós füliknek szintén van egy kisebb parafa tábla és egy forgós ékszerállvány, majdnem ugyanolyan mint a tiéd :) Ezek nagyon praktikusak. A kis bedugósak meg a gyűrűk pedig decoupage-olt ládikákban kaptak helyet. Én így most már viszonylag átlátom őket, csak folyton nő a készletem. Lehet a végén kiszorítanak majd a szobából :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A parafa tábla tényleg jó megoldás, csak sok helyet foglal, nekem meg nem nagyon van falam. :/ Ezért kellett valami "helytakarékosabb" megoldás. A fülbevalótartóm viszont imádom, annyira praktikus. :)

      Törlés
  9. Jesszus, micsoda arzenál.... nekem is sok van, na de nem ennyi :))) Így már sokkal kisebb a bűntudatom is :))))))))))))) A tárolás nálam még megoldatlan, a padlásfeljáró lépcsőjén vannak "kiteregetve" így mindet látom, és hajnalban, amikor készülődök, nem zavarom a férjem a kotoncolással :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtató, hogy másnak is van sok. :D

      Törlés
  10. én egy kis szekrény tetején tárolom, de áhh.... összegabalyodnak, nincs meg, stb... :D majd szeretnék valami tartót eszkábálni jövőre. :D ez nagyon jó megoldásnak tűnik :) valami fali izét szeretnék én majd xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fali dolgok nagyon jól tudnak kinézni, ha szépen rendben vannak. :) Már ha az embernek van fala. :D Hátránya szerintem, hogy úgy talán jobban porosodnak a dolgok. :) De nekem is nagyon tetszenek a fali tárolók. :3

      Törlés
  11. Ügyes, ötletes. :)
    A körmös dolgaidról -beleértve a lakkokat is- nem csinálsz ilyet?
    Kíváncsi lennék, hogy tárolsz annyi lakkot meg mindent. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A körmös dolgaimat cipős dobozokban tárolom, mert az a legegyszerűbb. Szeretnék egy szép Ikeás fiókos komódot, de sajnos nem férne hova, ezért maradnak a cipős dobozok...
      A körömlakkokat karton elválasztókkal ellátott dobozokban tárolom. Most már márka szerint. Régen szín szerint voltak, de az úgy kevésbé helytakarékos, mert nem egyforma üvegek vannak egymás mellett. Pedig szerintem praktikusabb rendszerezés. :) Így néznek ki a dobozok, amik most már négyen vannak, és mind tele. :D Itt még színek szerint voltak rendszerezve. :)
      http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2014/01/amikor-rendet-rakok-lakkok-kozott.html
      A körmös mütymütyöknek is van egy cipős doboz, amiben kosarak segítenek a rendszerezésben. :) Ezek is többen lettek már a poszt óta. :)
      http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2013/11/mit-rejt-doboz.html

      Törlés
    2. Nem mondom, szép mennyiség! Nekem lakkokból kb. negyed ennyi van... Most... Még...Egyelőre. :D Nagyrészét abban a dobozban tárolom, amiben 2 DB
      kávéscsésze volt eredetileg, a többit meg dohányos dobozban, az egyik tele van, a másik majd tele lesz. Majd én is szeretnék írni egy ilyen bejegyzést, de egyelőre még feleslegesnek tartom, nyomdalemezem is csak három van, abból kettő egy banális véletlen miatt ugyanaz. :D A Konad nyomdázó szett meg, egyelőre a saját dobozában tartózkodik, egészen szép doboza van, sajnáltam volna nem abba visszatenni. :)

      Törlés
  12. Rendkívül ötletes megoldások, csak kapkodom a fejem! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :* Muszáj volt már valami átlátható rendszer. :D

      Törlés
  13. Jó ötletek, így tényleg sokkal átláthatóbb :)
    Engem az érdekelne, hogy maguk a műanyag fiókos tárolók honnan vannak? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) A JYskben vettem őket kb 1 éve (de legutóbb is láttam belőlük, szerintem ez állandó termék lehet. :)). 1.500 Ft volt egy darab, ha jól emlékszem. Természetesen a KIK-ben rá vagy 2-3 hétre harmad ennyiért voltak hasonlók tudtam meg egy ismerősömtől. :) De én ott még nem láttam ilyet. Tescoban is láttam már hasonlót, csak az talán Verdás volt... De arra már nem emlékszem, hogy le lehetett-e szedni róla a mintát. :)

      Törlés
    2. Köszi! :) (Szerencsére van Jysk és Kik is a közelemben :))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

copyright © . all rights reserved. designed by Color and Code

grid layout coding by helpblogger.com