Miss Sporty Nail Expert lakkok

A Miss Sportys nyeremény csomagomban lét Nail Expert lakk is lapult, egy turbo dry fedőlakk, és egy körömfehérítő alap lakk. Ezekkel a lakkokal kapcsolatos tapasztalataimról hoztam most Nektek egy kis beszámolót.


A körömfehérítő alaplakot azóta használom, hogy megérkezett a csomag, vagyis kb 3 hete. (Most már régebb óta, de a poszt azóta itt pihen a piszkozatok között) Fehérítő hatását eddig nem nagyon tapasztaltam, de lehet ennyi idő még kevés neki. (Sőtt, több, mint valószínű.) Azóta talán, mintha kicsit fehéredtek volna a körmeim.
Viszont engem a fehérítő hatás nélkül is meggyőzött, annyira gyorsan szárad, hogy mire végtek a 10. ujjam lakkozásával, az első már meg is száradt, és mehet rá a színes lakk. Nálam az alaplakknál ez kulcsfontosságú szempont, mivel minden manikűrnél használok alaplakkot, és éppen elég arra várni lakkozás közben, hogy a színes rétegek megszáradjak...
A lakk, mint már az üvegben is látszik a színéből, nem átlátszóra, hanem picit tejfehérre szárad meg a körmökön. Az ecsete és az üvege nem a szokásos Miss Sportys, ezek a lakkok más csomagolást kaptak, ez sem rossz, de a szokásos ecsetet jobban szeretem, az egy álom. :)
Összességébben nekem bejövős a lakk, szupergyorsan szárad, amivel megvett engem!


A másik lakk egy gyorszárítő fedőlakk. Nem nagyon volt még dolgom gyorszárító lakkal (kivéve az UV lámpásat), igazából ezzel sem nagyon mertem "nekimenni" a körmömön a tök nedves friss lakkozásnak. Általában már megszáradt manikűrre használom, azon nagyon szép gyorsan megszárad, és szép fényes marad. Firssen festett egy réteg csillámos lakkra is próbáltam azon, is egész jól teljesített.
Mindenesetre ha valaki gyorsan száradó fedőlakkot keres, akkor annak tökéletesen megfelel, nekem szárító fedőlakkra nincs szökségem, abból már megtaláltam az igazit, de nagy hasznát veszem neki is, amikor nem sietek, és nem 86 réteg körömlakkot kenek fel, amit nincs türelmem megvárni, amíg megszárad. :)
Összességében szerintem jó kis fedőlakk, akár szárítónak is, az első réteg szín száradását megvárjuk, és úgy kenjük fel a másodikat, ha szükséges.


Van Nail Eypert lakkotok?


Megjegyzések

  1. Még nincs, de épp ma nézegettem a Rossmannban :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is jól jönne valami turbószárító néha, mert rendszerint belekapok a frissen festett lakkba :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha igazán jó gyorszárítót szeretnél, akkor Crystal nail UV top coatot javaslok, azt pár percre beteszi az ember a lámpa alá, és bármilyen lakkot megköttet. :D

      Törlés
  3. Körömerősítőt próbáltam, a zöldet és a körömrágás elleni lakkjukat - még amikor körömrágós voltam. Mindkettő nagyon bevált! - mint a mellékelt ábra mutatja :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nah az tök jó! :) Tényleg látszik, hogy használtak. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése