Karácsonyi ajándékozós játék

Több alkalommal is részvettem már ajndékozós játékokon, ahol kézzel készült ajándékot kellett küldeni a megajándékozottnak. Most viszont Ilus hirdetett karácsonyi ajándékozós játékot, ahol beauty témában kellett megajándékozni a "kihúzott" személyt, úgy gondoltam ezt is kell próbálnom. Engem Kata húzott (Tatus), akitől egy szupi csomagot kaptam, lapult benne körömlakk, körömmatrica, szájfény, és egy cuki kis karácsonyi dísz, valamint pár kedves sort tartalmazó levélke.


Gondolom sejtitek, hogy a két kedvencem a lakk és a matrica. :3 De persze a szájfény és a dísz is nagyon tetszik, pont ilyen norvég mintás körmöket tervezek készíteni nemsokára, a szájfény pedig jól jön a mostani ajakbalzsam függőségemnek. :D Itt is nagyon szépen köszönöm Katának a szupi csomagot, minden telitalálat volt. :)


Az én csomagom pedig Bettinél landolt, volt benne egy kis körömlakk, csillámpor, szemfesték, sablon, és egy saját készítésű karkötő, mivel mindenképpen szerettem volna a csomagba egy kis hanmade dolgot is belecsempészni. :)


Kellemes ünnepeket kívánok Nektek lányok! :) Remélem mindenkihez odaért a csomagja, és örült az ajándékoknak. :)

Ti vettetek már részt hasonló kezdeményezésen?

Megjegyzések

  1. Juj, hát nagyon jó dolgokat adtál is meg kaptál is! :) Én azt amit küldtem már elfelejtettem lefotózni :/

    VálaszTörlés
  2. Aranyos ez a csomag, nagyon jó dolgokat kaptál. Oh, és szarvasok! :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép színe van annak az Essence körömlakknak, és imádom a karkötőt is :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem a karácsonyfadísz a kedvencem, de a többi ajándék is telitalálat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt már használatba is vettem az íróasztalom díszíti. :3 Meg szuper fotózási kellék lesz a norvég mintás manihoz is! :D

      Törlés
  5. Nagyon szép ajándékokat kaptál te is :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jók az ajándékaid! A kapottak is és az adottak is. A körömmatrica és a karkötő a kedvenc. :)

    VálaszTörlés
  7. nagyon klassz dolgokat kaptál, nekem a szarvasok tetszenek a legjobban:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon örülök,hogy tetszenek az ajándékok!:))) Izgultam!:DD Az én bejegyzésem valamiért nem került ki este :( Nem tudom,hogy miért :(( pedig be volt állítva :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon tetszenek! :3 Hát sajnos hallottam már mástól is ezt... :/

      Törlés
  9. Nagyon jó kis ajándékokat kaptál!
    Én is szívesen részt vettem volna, de MO-i címhez volt kötve, azzal meg ugyebár nem jelentkezem. ^^ Amúgy tavaly meg az idén is jelentkeztem ilyen karácsonyi ajándékláncra. Szerintem nagyon jó ötlet, hogy nem csak adun, de kapunk is valamit. :)
    Amúgy ha jól láttam, akkor az Essence lakk pont olyan, amilyen nekem is van, szürke alap, ezüst pelyhekkel? Sajnos a neve most nem ugrik be. XD
    Áldott ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utána néztem a lakknak, jól emlékeztem a nevére, csak nem voltam biztos benne. ^^ Az I'm The Boss? Nekem ez van meg és nagyon szeretem. :) Bár igaz, hogy csak nagyon ritkán használom és akkor is csak pár órás manikűrökhöz, így a tartósságát sem sikerült még tesztelnem.

      Törlés
    2. Az-az! :) Csak nálam meg épp nem volt nálam a lakk, amikor a posztot írtam, és nem akartam hülyeséget írni. :D

      Törlés
    3. Kíváncsi vagyok a véleményedre a lakkról. (:

      Törlés
  10. Cuki ajándékokat kaptál és az általad küldöttek is szépek voltak :) sajnálom azért, hogy végül lemaradtam erről az ajándékozásról, addig sikerült halogatnom a jelentkezést :\ :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése