Addicts - 4. Nailpolish

A kihívás negyedik témája mi más is lehetne, mint a körömlakk... :D Nem is kellett gondolkodnom melyik lemezem használom, mert a BPS-nek van erre a témára egy szuper lemeze, a a BP-29-es kis kerek lemez, amin körömlakkos motívumok vannak. :)




Végre megérkezett az átlátszó nyomdázóm is, amit a BPS-ről rendeltem. Kíváncsi voltam mit tud egy ilyen átlátszó szerszám, mert sokszor bajban vagyok azzal, hogy jó helyre nyomdázzak... Nos nem lettünk egyből jó barátok, először nem tudtam megbarátkozni vele, hogy másképp kell tartanom, mint eddig tartottam a nyomdázót, és nem igazán éreztem úgy, hogy könnyebb lenne vele a nyomdázás, mert szokatlan volt számomra a pozíció amiben használni kell. Mivel nekem elég íveltek a körmeim, ezért magam felé szoktam tartani a kezem és görgetve nyomdázok. Furcsa volt megszokni, hogy most le kell tennem a kezem az asztalra, és felülről nézni hova menjen a minta... Kb a 4-5. próbálkozásra már egész jól ment a dolog. A minősége szerintem jó, nem túl kemény, szépen felveszi a lakkot, és még az én ívelt körmömre is egész jól rá lehet vele nyomdázni a mintát. Mindenesetre én görgettem ezzel is, és nem rányomtam a körmömre. Összességében nem rossz kis kütyü, de nekem a puha rózsaszín nyomdázó jobban bejön, és ezt csak akkor fogom használni, ha szükség van a minta pontos körömre illesztésére. :)



A lemezt INNEN, a nyomdázót pedig INNEN tudjátok megrendelni.


Melyik a kedvenc körömlakkotok?




Megjegyzések

  1. Most a Cathy az AE-tól, rémületesen gyorsan fogy. Szép lett a mani, ezt a lemezt én is meg fogom venni poénból.
    Az átlátszó nyomdázóval én béna vagyok, pedig többször próbáltam. A kis kerek fejű MoYous nyomdázómmal viszont be tudom lőni a mintát középre és egyenesen is, sokkal jobban, mint a nagyítós átlátszóval. (A nagyobb fejűekkel nem megy.) De nem rossz vétel, ha fehérrel akarok nyomdázni, azon legalább jól látszik.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a manikűröd. :) Teljesen te vagy. :)
    A kedvenc lakkomat most nem tudom megnevezni, de azt, hogy mire vágyok, azt igen: Cupcake Polish Wish! *_*

    VálaszTörlés
  3. Szuper színes lett! Jó látni ilyen vidám színeket.:) Nagyon unom már a szürke napokat.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jók a színek együtt :) Ez a lemez szuper a témára!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett! (-: Hát igen, a témáról nekem is ez a lemez ugrott be, csak sajnos nekem nincs meg. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése