Lánybúcsús játékok - lánybúcsú szervezés

Megvolt az idei lánybúcsú adag is, ezúttal csak egyre kellett készülnöm, viszont most is elég rendesen kivettem a részem a szervezésből. Tavaly és tavalyelőtt is olvashattatok posztot lánybúcsúról. Tavaly a dekorációké volt a főszerep a posztban a hercegnős témájú lánybúcsún, most viszont a feladatokat szeretném bemutatni nektek. Remélem ezzel segítséggel is szolgálok szervezésben. :)
Ez most alapvetően egy "zárt körű" nem megyünk az utca emberei közé buli volt, mert a menyasszony nem szeretett volna vadidegenekkel "barátkozni. Így a feladatok is ilyenek voltak. A poszt végére azért írok pár "kinti" programot is.


I) Meghívó:

INNEN letölthetitek az idézés mintát

Az első lépés, hogy meg kell hívni a menyasszonyt a lánybúcsújára... Mi ezúttal idézést küldünk neki postán feladva, hogy még nagyobb legyen a WOW hatás.



II) Feladatok:

INNEN tudjátok letölteni a feladatkártyákat

A lánybúcsún általában "lánybúcsús" feladatokat szokás játszani... Mi ezúttal társasjátékos megoldást választottunk. Feladatkártyákat készítettem, amikből húznia kellett menyasszonynak. Az első három feladat adott volt, a Férjismereti teszt, a Barátnő ismereti teszt és a Miért megyek férjhez teszt, de ezután a véletlenre bíztuk a sorrendet.


1) Férjismereti teszt:

INNEN tudjátok letölteni a Férjismereti teszt mintát

Az első feladatunk a férjismereti teszt volt, ezzel célszerű kezdeni a játékokat, mert a bünti alkoholnak köszönhetően megalapozza a hangulatot. A játék lényege, hogy a vőlegény válaszol a kérdéssorra, a menyasszonynak pedig ki kell találnia mit válaszolt a másik fél. Ha jó választ ad pontot kap, ha rosszat iszik.



2) Barátnő ismereti teszt:

Magunkkal kapcsolatban is összeírtunk személyes kérdéseket, mindenki 3-3 kérdést tett fel a menyasszonynak, a játékszabály itt is ugyanaz, ha tud válaszolni pontot kap, ha nem iszik...


3) Miért megyek férjhez teszt:

A harmadik feladat azt hivatott kideríteni, hogy miért megy férjhez a menyasszony. Egy tetszőleges alkoholos italos üveget kell feliratozni mércével, ahol különböző kategóriák szerepelnek, hogy miért is mehet férjhez a menyasszony, amelyik csíkig megissza az üveg tartalmát az ara azért megy férjhez. Mi ezúttal egy cideres üveget feliratoztunk.

Kellékek: alkoholos üveg mércével



4) Kiegészítős játék - Fogadalom

INNEN tudjátok letölteni a lyukas szöveg mintát

A játék lényege, hogy a menyasszonynak ki kell egészíteni a lyukas fogadalmat úgy, hogy nem ismeri magát a szöveget, csak a lyukakba beírható szavakat. Három vagy négy alternatíva közül kell eldöntenie, hogy melyiket választja. Természetesen minél értelmetlenebb szavakat adtok meg, annál viccesebb lesz a végeredmény. Ha minden lyuk helyére került szó, akkor pedig felolvashatja a végeredményt és lehet rajta nevetni.

Kellékek: lyukas szöveg és beírandó szavak


5) Kimagyarázós játék

INNEN tudjátok letölteni a kártya mintát

Különböző szituációkat kell kimagyaráznia a menyasszonynak a megadott (vicces / oda nem illő) szavak felhasználásával. A jelenlévők pedig pontoznak.

Kellékek: szituációs kártyák


6) Szerelmi vallomás írás

A menyasszonynak szerelmes vallomást kell írni vőlegényéhez megadott (vicces / oda nem illő) szavak felhasználásával, majd felolvasni neki a telefonba, a vőlegény pedig pontoz... Nehezített verzió, ha arra kéritek foglalja rímekbe a vallomást.

Kellékek: hozott képeslap, toll


7) Nyakkendő kötés

Nyakkendő kötés megadott időn belül

Kellékek: nyakkendő


8) Alma pucolás

Úgy kell megpucolnia az almát a menyasszonynak, hogy egyben maradjon a héja.

Kellékek: Alma, éles kés


9) Tejszínhabos banán evés

Hátrakötött kézzel kell megennie az arának egy tejszínhabbal befújt banánt.

Kellékek: Banán, tejszínhab (mi beleírtuk az idézésbe, hogy hozzon magával banánt)


10) Lufi borotválás

Úgy kell megborotválnia egy lufit a menyasszonynak, hogy az ne durranjon ki

Kellékek: lufi, borotva, borotvahab


11) Fűszer felismerés

A menyasszonynak bekötött szemmel szaglás alapján kell kitalálnia milyen fűszert dugtak az orra alá.

Kellékek: fűszerek tetszés szerint, kendő


12) Dobálós játék

A játék lényege, hogy egy kb 10 cm-es műanyag péniszre kell karikákat dobálni, ha talál az ara pontot kap, ha nem, akkor iszik. Party kellék boltban lehet szerintem ilyet beszerezni, nálunk az egyik résztevőnek volt a saját lánybúcsúján és elhozta.

Kellékek: műanyag kuki és karikák


13) Zoknibábozás

A menyasszony kap két fehér zoknit, amire a saját és a vőlegénye arcmását kell felrajzolni filctollal, majd elbábozni a lánykérést.

Kellékek: 1 pár fehér zokni, filctoll


14) Gomb varrás

Az arának megadott időn belül kell megadott számú gombot felvarrnia egy anyagdarabra.

Kellékek: tű, cérna, gombok, anyag darab


15) Kép kirakós játék

A menyasszonynak megadott időn belül kell kiraknia egy összevágott képet a vőlegényről.

Kellékek: Karton lapra felragasztott és összevágott fotó


III) Fogadalom

INNEN tudjátok letölteni a fogadalom mintát

Ha a teljesítendő játékoknak vége van, akkor a menyasszonynak le kell tennie az asszonyi esküt / fogadalmat a résztvevők előtt.


IV) Kiértékelés

INNEN tudjátok letlteni a kiértékelő lap mintáját

A fogadalom után mi készítettünk egy kiértékelést is. A játékokon megszerzett pontok alapján a menyasszonyt besoroltuk egy 1-5 terjedő skálán, hogy milyen feleség lesz.


V) Oklevél

INNEN tudjátok letölteni az oklevél mintát

És a végén persze oklevelet is kap az ara, hogy sikeresen teljesítette a feladatokat, amiket a lánybúcsúján kapott.

És ezek után jöhet az önfeledt szórakozás... :)


Tippek lánybúcsú szervezéshez:
- Ne akarjon mindenki főszervező lenni a csoportban, bízzátok rá 2-3 emberre a dolgok megszervezését, összefogását (aki kiosztja ki mit csináljon, megírja a forgatókönyvet stb), persze ez nem azt jelenti, hogy a többieknek nincs beleszólása a dologba,  amit kell, azt szavazzátok meg.
- A feladatokat célszerű felosztani. X hozza a dekorációt, B megveszi az ételeket, italokat, C megrendeli/elkészíti a tortát stb. Ezáltal mindeni kiveszi a részét, mindennek lesz gazdája, és minden el lesz intézve.
- Attól, hogy valaki ki lesz kiáltva főszervezőnek még nem jelenti azt, hogy mindenről egy maga dönthet, pláne nem olyan dolgokról, amit majd a többieknek kell finanszírozniuk. Beszéljétek meg közösen a helyszínt, az ételt, az italt, és hogy milyen programok legyenek. Ha nagyon extra dolgokat szeretnétek, akkor célszerű azt is tisztázni a szervezés elején, hogy ki mennyit tud szánni a bulira és egy maximális keretösszeget megszabni fejenként, amiből gazdálkodhattok. 
Nálunk a legutóbb például elég nagy konfliktus támadt ezekből. A magát főszervezőnek kikiáltó két hölgy tényként közölte a helyszínt, amihez tartozott szállás költség, útiköltség, hogy milyen torta lesz, limuzint bérelünk és hogy milyen egyen pólót fogunk viselni. Ezek miatt a tételek miatt pedig kapásból kb 8000 Ft-ról indultunk volna fejenként... Végül sikerült őket meggyőzni hogy hagyjunk el, vagy cseréljünk ki ezt-azt... 
- Beszéljétek meg mi legyen a "menü", és hogy közösen szerezzétek-e be az italokat. Én több megoldást is láttam már és mind működött. Az egyik lánybúcsún megbeszéltük ki milyen kaját hozzon, valaki fasírtot készített a másik franciasalátát, a harmadik a rágcsát hozta, a negyedik pedig a tortát sütötte... Az üdítőket közösen megvettük, az alkoholos italt pedig mindenki hozta magának. Egy másik lánybúcsún a házigazda vállalta, hogy elkészíti a hidegtálakat, a tortát, megveszi az üdítőket és összedobtuk rá a pénzt. Vagy pedig rendelhettek is, pizzát, hidegtálat, szendvicseket... De akár is lehet a buli része, hogy közösen elmentek vacsorázni ha nincs fix bázisa a bulinak. 
- Vegyétek figyelembe milyen a menyasszony, ha nem szereti produkálni magát idegen emberek előtt, akkor ne adjatok neki olyan feladatot, hogy fotózkodjon pasikkal, vagy áruljon petrezselymet. Vagy ha például az ara nagy partyarc, akkor ne zárjátok be a négy fal közé, hanem a kötelező programok után vigyétek el bulizni...
- Adjatok valami személyes ajándékot a menyasszonynak. Lehet ez egy fotóalbum a közös képeitekkel, jókívánságokkal teli füzet, emlékkönyv.... A lényeg, hogy ez az este jusson róla eszébe. Mi idén egy nyomtatott, bekötött fotóalbumot adtunk az arának, tavaly pedig egy emlékkönyvet, amibe minden résztvevő készített egy vagy több oldal közös képekkel, jókívánságokkal, és ezt egy csatos dossziéba fűztük le a feladatokkal együtt, így minden egy helyen volt a buli végén...
- Beszéljétek meg legyen-e "egyenruha", csináltassatok-e egyen pólót, vagy csak mindenki öltözzön ugyanolyan színbe.
- Találjátok ki milyen kellékei legyenek a menyasszonynak, tiara, fátyol, szalag, kitűző, póló... 
- Beszéljétek meg legyen-e dekoráció és ha igen mennyi, milyen színű legyen, ki készítse el... Mi tavaly erre elég nagy hangsúlyt fektettünk, idén semmit...


Néhány kinti játék:
1) Petrezselyem/nyalóka árulás
2) Fotózkodás idegenekkel vicces képek / mesejelenetek kompozíciójában
3) Jókívánság gyűjtés
4) Különféle kérdésekre válaszok gyűjtése
5) Szerelmi vallomás egy szobornak
6) Ha elég bevállalós a menyasszony akkor akár olyan feladatot is adhattok neki, hogy bizonyos helyszíneken bizonyos dolgokat kell beszereznie, az egyik kocsmában egy feles poharat, egy étteremből egy kanalat, és hasonlók. Persze célszerű azért beavatni előtte az ott dolgozót, hogy ne süljön el rosszul a feladat. 
7) Vagy "túrázhattok is a menyasszonnyal ha nem laktok túl nagy településen és nem akartok a négy fal között bezárva lenni. 2 éve például terveztünk olyat, hogy végigjárjuk a menyasszony (és a vőlegény) életének bizonyos szempontokból mérföldköveket jelentő helyszíneit és ott kell feladatokat elvégeznie. e végül mi letettünk róla, mert túl hosszú lett volna, és sokat kellett volna buszocskázni, de egy kisebb városban ez simán kivitelezhető lehet. :)  Ha nehezíteni akartok egy feladvány kapcsán neki kell kitalálni mi lesz a következő helyszín. Például "itt csattant el az első csók", "itt volt az első randitok", "itt ittunk az érettségi után"  stb... 

A "kinti" bevállalós feladatokat célszerű némi alkohol elfogyasztása után kezdeni, hogy megjöjjön a menyasszony bátorsága... Érdemes akkor is készülni ilyen feladatokkal, (csak hogy legyen a tarsolyban) ha a menyasszony nem annyira bevállalós, mert lehet az este végére megjön a kedve. Persze ha akkor sem kap kedvet hozzá, akkor ne erőltessétek, mert az nem biztos, hogy jól fog elsülni. :)

Nekem most nagyjából ennyi jutott eszembe lánybúcsú szervezéssel és játékokkal kapcsolatban... Remélem tudtam segíteni és hasznos volt a poszt. :)

Megjegyzések

  1. Nagyon jó ötletek. :) Néhányat én is ismertem. :)

    VálaszTörlés
  2. Ez komplett forgatókönyv :) És mennyi pia :) Te már profi vagy ebben :)

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon jó, már profi vagy. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sokat segítettél,köszi a posztot!!!

    VálaszTörlés
  5. Ha valami teljesen mást kerestek, akkor ajánlom a Murder Mystery játékokat.
    Letölthető parti - a rejtély éjszakája...

    Legyél te a legjobb házigazda és rendezz gyilkossági nyomozós estet!
    Egy jó kis Murder Mystery összehozza a baráti társaságot egy fergeteges nyomozás során. Játssz te is a vendégekkel, vagy maradj meg a házigazda/rendőr szerepnél, és szerezz egy csodás élményt a barátaidnak/ismerőseidnek.
    Egy eredeti történet, amit nem könnyű megfejteni. Tedd próbára a vendégeidet!
    Vajon kitalálják majd, hogy ki volt a gyilkos?

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm ezt a rengeteg okos ötletet nekem nagyon sokat segített, leánybúcsút szervezek a legjobb barátnőmnek remélem minden szuperül fog lezajlani és egy sikeres leánybúcsút tudhatunk majd magunk mögött :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése