Idei mézik

Idén harmadik alkalommal álltam neki a karácsonyi mézeskalács gyártásnak az elmúlt két év sikerein felbuzdulva. Már december elején kisütöttem a mézes-gyömbéres finomságokat, és egy adagot azonnal ki is dekoráltam.  


Viszont megszakadt a lelkesedés és hetekig halogattam a maradék három doboz feldíszítését. Aztán múlt szombaton Habfürdő Réka barátnőmhöz mentünk, mert a fiúknak munka ügyben kellett találkozni én pedig kapva kaptam az alkalmon és vittem a kis kalácsaimat és Rékával neki is álltunk díszíteni, ő még mézeskalács házikót is épített. Nagyon jól szórakoztunk, és innen is köszönet a szuper cukormázért! A végén pedig még a fiúk is besegítettek nekünk. :) 


Mézeskalács ügyben elég "Sheldon" vagyok. Aki ismeri az agymenőket az talán tudja miről beszélek.  Nálam nem készül sokfajta forma és a dekorálásnál is szeretem az egységes  megjelenést, de ez szerintem látszik is a kész méziken. :D Az idei koncepció a csillagok esetében a hópehely minta volt, a fenyőfákra csokireszekék, a tallérokra pedig színes cukorka került a cukormáz felé. 




.


Az első adag pedig  Hello Kittys lett, mert barátnőmtől kaptam szülinapomra ezeket cuki kiszúrókat, amiket muszáj voltam már végre kipróbálni.  :3 Szerintem igazán kis helyesek lettek, és nagy sikert arattak a munkahelyemen is.


Kellemes ünnepeket kívánok nektek!


Megjegyzések

  1. Nagyon szépek!! Bevallom, én azt szeretem enni, ami nincs semmilyen díszítés, csak amit sütivásárra csináltam, azt díszítettem fel, a többit meg a gyerekek, akik díszítették és azonnal ették is :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen! :3 Én szeretem őket kidíszíteni, mert imádom a cukormáz ízét. :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek! A csillagok díszítésének ötletét lopom jövőre! Mi idén nem is sütöttünk méziket, nem is tudom mikor volt utoljára ilyen :(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése