Gyűrűk bűvöletében

Az utóbbi időben hatalmuk alá kerítettek a gyűrűk... Eddig valahogy nem voltam nagy gyűrűs, de most valami bekattant, és állandóan a gyűrűket nézegetem, és leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy begyűjtsek pár szép darabot. Az extrémebb fajták lettek most a kedvenceim, a több ujjasok, az ujjvégesek, valamint a nagy, hangsúlyos darabok.


Rettenetesen szerettem volna egy most nagy divatnak örvendő ujjvéges gyűrűt, de sajnos az én méretemben nem igazán egyszerű találni.. Több boltot is végigjártam, szinte mindben találtam szebbnél szebb ujjvég gyűrűket, de majdnem megőszültem, mire végre olyat találtam, ami (nagyjából) jó rám. :D


A H&M-ben jártam végül sikerrel, három szettet is találtam, ami nem túl nagy az ujjaimra, az egyik ez a szivecskés, és köves gyűrűből álló arany színű szett. 990 Ft volt, ha jól emlékszem.


A másik szett egy sok-sok rendes és ujjperces gyűrűből álló csomagocska, amiben matt, fényes és láncos gyűrűk is vannak. :) Ez is 990 Ft volt, emlékeim szerint, és ezüstben is kapható.


Ezt a háromrészes bronz csodát a Tally Weily-ben találtam, egyszerűen nem lehetett otthagyni, annyira jól néz ki! 1700 Ft-ba került.


Ezt a szettet pedig szintén a H&M-ben leltem 790 Ft-ért. :)


Ilyenek felvéve ezek a gyönyörűségek. Azt hiszem egy időre most már el vagyok látva gyűrűkkel... :D

Szeretitek a feltűnő gyűrűket? Van ujjperces gyűrűtök?

Megjegyzések

  1. Olyan jól mutatnak a hosszú ujjaidon! Nagyon szép mindegyik!

    VálaszTörlés
  2. A hosszú ujjaidon tényleg nagyon jól mutatnak :) Imádom a nagy feltűnő darabokat, de nem csak a fülbevalók terén. Legyen szó nyakláncról vagy bármilyen ékszerről, a nagy és feltűnő darabok a kedvenceim :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A fülbevaló mániám határtalan volt nekem is egy időben. :D

      Törlés
  3. nagyon kis cukik én is most rendeltem e-bayről egy masnis gyűrűt, pont a héten jött meg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam instán, annyira cuki! :3 Én ma szemeztem egy csupa köves masnis gyűrűvel a Müllerben, de végül otthagytam. :/ Pedig annyira gyönyörű volt.

      Törlés
  4. Csodás darabok, örülök, hogy találtál végre piciket is. Amúgy a lábujjgyűrűk között is érdemes lehet nézelődni, mert nyáron sokféle kapható, és van köztük olyan pici is, ami még a Te vékonyka ujjadra is stimmelhet a középső percre :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Na erre még nem gondoltam, meg fogom nézni. :D A múltkor már egy fülgyűrűt próbáltam fel a kisujjamra. :D Most rendeltem e-bayről egy csomagot, remélem megérkezik, de nem hiszem, hogy jól lesznek rám. :/

      Törlés
  5. Én egy háromujjas baglyos gyűrűt néztem ki a H&M-ben. Nagyon beleszerettem , biztos visszamegyek majd érte *-*. De ezek is gyönyörűek, főleg a szivecskés tetszik :)

    VálaszTörlés
  6. Én éppen ma próbáltam ujjpercre gyűrűket, hát, egyik se maradt meg rajta :( nekem szerintem sose lesz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem is nagy szülés volt, mire találtam legalább akkorát, ami nem esik le egyből az ujjamról. :/ Ezek sem tökéletesek, de ha odafigyelek, akkor a helyükön maradnak. :)

      Törlés
  7. A háromrészes nagyon vagány, a szívecskés meg a kis köves pedig annyira cuki! :)

    VálaszTörlés
  8. wow*-* gyönyörű gyűrűid vannak:)) Ha van kedved játszani egy vadi új Romwe kardigánért akkor ezen a linken nálam megteheted:)) -> http://ruhamania.blogspot.hu/2014/03/giveaway.html

    VálaszTörlés
  9. Juuj...gyönyörűek..*.* Most én is nagyon rákaptam a gyűrűkre! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése