essence effect - bejeweled

Nem szoktam egyből hazahozni essence újdonságokat, most viszont kivételt tettem, mert a boltban egyszerűen elvarázsolt ez a lakk... átlátszó gyöngyházas alapban található a rengeteg irizáló kisebb és nagyobb glitter. Háromszor vettem le a polcról és tettem vissza, mire végre eldöntöttem, hogy elhozom. Pechemre nem volt a DM-ben WIFI, ezért nem tudtam róla swatch-ot megnézni, pedig ha látok, akkor valószínűleg nem vettem volna meg. :/ Teljesen másképp képzeltem el ezt a lakkot, mint ahogy felkenve hat. Ezen a világoskék alapon például szinte teljesen elveszlik, magában viszont nem fed... Persze nem mondom, hogy csúnya, mert nagyon szép, csak másra számítottam. Azt hittem sokkal jobban kijönnek majd a csillámok az alapszínen, de nem, és nekem ez így kevés. Na de nem adom fel, más alapokkal is kipróbálom, hátha azokon jobban teljesít számomra. Azt hiszem következőre egy szép halvány köröm szín lesz az áldozatom, vagy a másik véglet, a nagyon sötét...


Hogy a lakkról is írjak pár szót, a száradási ideje átlagos, de abból is inkább a lassabb. Az állaga egész sűrű, de könnyű vele dolgozni, az ecsete pedig átlagos, két rétegben láthatjátok a kék alapon. Nagyon nem tetszik a kupakon a csúnya címke, de gondolom ez előírás, és csak ide fért... Az ára 650 Ft, amit picit sokallok, szóval ezért sem értem hogy hoztam el...



Hogy tetszenek Nektek az essence új lakkjai?

Megjegyzések

  1. Nagyon mutatós, szerintem illik hozzá a neve! :)

    VálaszTörlés
  2. Én anno a Lovely Blink blink nr.7-es lakkjával jártam így... szép szép, de én sem arra számítottam, amit kaptam. Mondjuk ettől függetlenül szerintem szép, és szerintem pont az a jó benne, hogy nem látszik annyira, de mégis ott van és néha megvillantja magát :)

    VálaszTörlés
  3. olyan kis pelyheske. egyébként én is sokat szemeztem vele, de mielőtt elmentem megnézni az újdonságokat, direkt vagy 600 oldalt végignéztem, amin swatchok vannak és végül úgy döntöttem, hogy nem kell ez nekem. igazából egyik sem nagyon tetszik a rózsaszín sand lakkon kívül az új szortimentből, nem tudom miért. :/ :D
    egyébként a tapasztalatom az, hogy az ilyen lakkok fekete alapon jobban mutatnak, kíváncsi lennék rá úgy. ;)

    VálaszTörlés
  4. Pedig szerintem nagyon jól néz ki a világoskék alappal is. :)

    Nézz be hozzám egy kis játékra invitáltalak. :)
    http://betti-and-beauty.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés
  5. Nekem tetszik, bár az ilyen lakkok sötét alappal sokkal mutatósabak :)

    VálaszTörlés
  6. Igen elég halovány lakk magában, de nekem pont ez tetszik benne hogy ilyen halovány és megcsillognak benne a csillámok, szerintem kék alapon is jól mutat.

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű! Nagyon jó választás volt alá ez a lakk! :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem tetszik, mert olyan, mint a harmatos reggelek :)

    VálaszTörlés
  9. Szerintem is szép! Tetszik,hogy olyan szolidan csillannak meg benne a glitterek. :)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem nagyon szép! Nekem azt juttatja eszembe, mintha harmatos volna. (-:

    VálaszTörlés
  11. Én is nézegettem a boltban, de végül nem vettem meg, eddig nem is bánom :)

    VálaszTörlés
  12. Nekem tetszik ez a lakk, lehet sötétebb alapon jobban érvényesűlne. :)

    http://xstrawberrykissx69.blogspot.hu/2014/03/o-dressalekivansaglista-o.html

    VálaszTörlés
  13. Örülök, hogy azért van akinek elnyerte a tetszését, én még barátkozom vele. :D

    VálaszTörlés
  14. Az Essence háza táján egyáltalán nem nézek már lakkok után, sorozatosan sikerült ebben a márkában csalódnom. Most felhozta magát egy kicsit, mert sikerült megszeretnem egy piros lakkjukat, de még mindig nem szavazok neki bizalmat a display-ek előtt ácsorogva.
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése