Lovely vs Moyra kék sand

Már régóta itt kuksol a dobozomban a kék sand Lovely lakk, de eddig nem igazán kapott figyelmet. Éppen ezért engeteget gondolkodtam mielőtt megvettem a türkiz Moyrát, mert úgy éreztem elég hasonlók. Aztán kicsit megnyugodtam, amikor egymás mellé raktam a két üveget, mert úgy nem is olyan hasonlók. Na de aztán felkentem őket... És rájöttem, hogy gyanúm nem volt alaptalan, elég hasonló két lakk egymáshoz, de azért mégsem ugyanolyan.


Amit mind  a kettőről el tudom mondani, hogy két rétegben tökéletesen fednek, átlagos idő alatt megszáradnak, és szép sand hatásuk van.


Kezdjük előbb a Moyrával, ennek picit türkizesebb színe van, és inkább az aranyba hajlanak benne a csillámok, ezért egy melegebb árnyalatról van szó. A kiszerelés, üveg, ecset a szokásos Moyra 12 ml 430 Ft-ért. (Én legalábbis ennyiért vettem a fodrászkellékesben Miskolcon)


A Lovely inkább jékirálynősebb, hidegebb árnyalat, amire még az ezüstös csillámok is rásegítenek. A kiszerelés, ecset, üveg a szokásos új Lovely 8 ml 450 Ft-ért (ha jól emlékszem kb ennyibe került, amikor akciósan megkaparintottam)


Nos, összességében azt tudom elmondani, hogy nagyon hasonló a két lakk, de nem ugyanolyan Aki a hidegebb, jégkirálynősebb színt részesíti előnyben, annak inkább a Lovelyt, aki az üdebb türkizesebbet, annak a Moyrát ajánlom. De ha már megvan valamelyik, akkor nem sok értelme van megvenni a másikat is... Én nem bánom, hogy megvettem mindekettőt, mert nekem a Moyra picit jobban bejön. :)


Nektek melyik job be jobban?

10 megjegyzés:

  1. Nekem a Lovely egy kicsit jobban bejön, talán mert kicsit olyan kopottabb vagy nem is tudom milyen a színe, gondolom az ezüst miatt. Egyébként tegnap megvettem a Moyra kék sandet és nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Hű, a Moyrás szebb, mármint élettel telibb! *.* Na a Lovely-s mellé be kell szereznem ezt a Moyrát. :)

    VálaszTörlés
  3. mindkettő szép, de nekem a lovely van meg és az egy picit jobban tetszik! :)

    VálaszTörlés
  4. nekem is a lovely tetszik jobban:)

    laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  5. Mennyivel vidámabb a Moyra! Nagyon tetszik :-)

    VálaszTörlés
  6. Nekem a Moyra jobban tetszik, fel is került a listámra :)

    VálaszTörlés
  7. A Moyra szerintem sokkal szebb, élettelibb szín! Tökéletes lesz nyárra, azt hiszem felkerül a listámra :-)

    VálaszTörlés
  8. Úgy látom kiegyenlített küzdelem folyik a két lakk között. :D Az én voksommal együtt 5-5 az állás. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

copyright © . all rights reserved. designed by Color and Code

grid layout coding by helpblogger.com