Dalszöveges kihívás - 1. téma

1. "A rock 'n roll örök"

Az első téma elég egyértelmű, egyből tudtam, hogy valami nagyon rockosat fogok készíteni, valami feketét egy kis csillogással. Régóta szemezek már a kaviárgyöngyös szegecses technikával, és most itt volt az alkalom, hogy kipróbáljam. Nagyon pepecs melónak néz ki első ránézésre, de annyira nem vészes, legalábbis a bal kézen. :D Az eredeti elképzelés az volt, hogy minden körmömre kerülnek szegecsek(mint Pshiiitnél), de nem volt rá időm, így két körmömet díszítettem csak ki. Fogpiszkáló segítségével egyesével aplikáltam fel a gyöngyöket a még nedves körömlakkba.



Bevallom őszintén nem bíztam benne, hogy ezek a kis bogyók a helyükön fognak maradni, ezért még este lámpafénynél lefotóztam a manikűrt (amit egyébként utálok, mert a színeket sosem adja vissza). De csodák csodájára még reggel is a helyükön voltak, sőt 2 nap múlva is csak 1-2 pergett le... 


Próbáltátok már a kaviár gyöngyöket?


Megjegyzések

  1. ez nagyon jó lett : D nem estek még le a gyöngyök? nekem azért nincs ilyen sose, mert mindig attól félek, hogy valamibe belehullanak (pl. kaja, süti stb.)

    VálaszTörlés
  2. Milyen kis vadcsajos;)


    www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

    VálaszTörlés
  3. nagyon tetszik! jó lett!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett!
    Igazi rockos.:)
    Kaviárost gyöngyöket még nem próbáltam én se,valahol én is attól félek,hogy leesnek.:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik ez a kaviáros-szegecses megoldás, én is vettem még régebben fekete gyöngyöket, meghoztad hozzá a kedvem, hogy ki is próbáljam végre :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm! =)
    Kitti, meglepőenjól bírták. Ha jól emlékszem 3 napig volt fent a mani, és alig esett le 1 vagy 2... Teljesen meg voltam rajta lepődve.
    Hajrá Elíz! Szerintem mókás kis technika, csak kicsit szöszmötölős. =)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése