Ismét tesztelhetek - Born Pretty Store

Alig érkezett meg a második Born Pretty Store tesztcsomagom és máris kiválaszthattam mit szeretnék a harmadik csomagomba, ami nemrég érkezett meg. Kicsit már kezdtem miatta aggódni, mert majdnem egy hónap kellett, hogy ideérjen, de szerencsére épségben célba talált.


Ezúttal két nyomdalemezre, egy tárcsa félgyöngyre és egy csipkés vizes matricára esett a választásom.



Strasszból elég sok van már itthon, viszont ilyen félgyöngyöket még sosem próbáltam, ezért úgy gondoltam itt az ideje. Kicsit félek, hogy zavarni fognak, hogy nagyon kiállnak a köröm felületéből, de remélem megszokom majd őket. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.



Nagyon rákaptam a vizes matricákra, mert pofon egyszerű velük dolgozni és nagyon mutatósak. Éppen ezért ismét választottam a csomagban egy ilyen terméket. Ezúttal cuki csipke mintásra esett a választásom.

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.




Nyomdalemezek

Régóta motoszkál a fejemben, hogy ki kellene végre próbálnom normális nyomdalemezeket, ezért úgy döntöttem most ezt is válogatok a csomagba. A lemezek fóliával ellátva érkeztek, ezektől mihamarabb megszabadítottam őket. :)




Amikor először megláttam ezt a lemezt teljesen beleszerettem, ami nem csoda, ugyanis mire feleszméltem már el is fogyott a shopból. Szerencsére hamar pótolták, és a tesztelni valók között is ott volt, így gondolkodás nélkül került fel a listára. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.



Rajta kicsit többet filóztam, de végül nyert ő is a cuki szivecskék és hópelyhek miatt. :)

INNEN tudjátok megrendelni, ha megtetszett.


Ismét csak azt tudom mondani, hogy nagyon örülök az együttműködésnek és annak, hogy felkerestek. :) ITT találtok még több nailarttal kapcsolatos terméket. A csapat még egy 10%-os kupon kóddal is meglepett BHB10, amit Ti is felhasználhattok vásárlás során.


Szeretitek a Born Pretty Store termékeit?

Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Szerintem is. Remélem fog sikerülni használnom őket. Nem vagyok egy nagy nyomdazseni... :D

      Törlés
  2. Főleg a felső lemez nagyon szép! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az szerelem volt első látásra, pedig nem vagyok nagy nyomdás. :D Mindig cak felidegesítenek... :D

      Törlés
  3. Nagyon tetszenek a termékek, biztos szuper manikat fogsz velük alkotni. :)

    VálaszTörlés
  4. Csodásak a lemezek és várom a csipkés vizes matricák tesztjét is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem hamarosan sort tudok rá keríteni. :) Már van elképzelésem milyen manikűrben fog szerepelni. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése