DM dekor doboz

Idén is eljött az a pillanat, amikor a DM előrukkolt az 50 active beuty pontért kiváltható csomagocskával. Tavaly manhattan termékeket kaphattunk egy kis neszeszerben (Itt a tavalyi poszt), idén astor és dove termékeket papír dobozban. Nagy izgalommal mentem én is rögtön az első nap a legközelebbi DM-be, hogy kiváltsak két csomagot. Sajnos sikerült két szinte tök egyformát kifognom. :/ A hajpakolás ahogy láttam mindegyikben adott volt, de nekem a rúzs is ugyanaz lett, és a lakk is szinte ugyanaz, más a nevük, de a színükben nem véltem különbséget felfedezni...


Dove hajpakolás, astor soft sensation 730-as rúzs, astor fashion studio dark water blue és majestic blue lakkok lapultak a csomagjaimban. Kicsit szomorú vagyok, hogy ugyanaz volt mint a kettőben. Tavaly nagyobb szerencsém volt... Én örülnék neki, ha egy évben akár kétszer is lenne ilyen akció, mert én másra úgysem használom el a pontjaimat. :)


Ti kiváltottátok a csomagot? Vagy tervezitek?

Megjegyzések

  1. Én is kiváltottam, nekem szerencsére különböző termékek voltak bennük, lakkok és szemhéjpúderek, bár a lakkok egészen hasonlóak, de mégsem ennyire, mint a Tieid. Örülök nekik, mert rúzsból simán lehet, hogy olyat kaptam volna, ami nem tetszik, bár ennek a rúzsnak nagyon szép színe van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon szép színe van a rúzsnak, szívesen nézegetem, de magamon még nem barátkoztam meg (mint kb semmilyen rúzzsal). :D De az egyik rúzst már elméletben elcseréltem. :)

      Törlés
  2. Oh, az az Astor rúzs nagyon bejön! *.*

    VálaszTörlés
  3. Ú, annyira örülnék, ha nekem is ilyen csomagom lenne. Nem váltottam még ki, de amúgy a rúzs is változó termék nem?

    VálaszTörlés
  4. Nekem is szivatós volt mindkét csomag...vagyis nekem tényleg az volt...lett két kék körömlakkom (utálom a kéket, de már tudom, kinek fogom adni), hajpakolást/balzsamot/hajvégápolót/semmi ilyesmit nem használok, kaptam egy korrektort (hálistennek megfelelő árnyalat, de sajnos nem szoktam azt se használni, fél évente egyszer ha korrektorért nyúlok, de majd most rászokok mert így már három van, és hulla bőröm miatt ezt még el se tudom ajándékozni), egy rúzst (aminek egyáltalán nem illik hozzám a színe, és magamtól kerülném az ilyet...mondjuk a rúzsnál az egyetlen kizáró ok, ha rossz minőségű, mert amúgy elhasználom bármilyen színű - ajakápolónak bekeverve, ha máshogy nem megy)...
    Láttam már szerencsés csomagokat, és szerintem a tied se rossz...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :/ Hát akkor nem jártál túl jól... :( Nekem mondjuk szerencsére lakkban bármi jöhet, semmitől nem zárkózok el. :) A hajpakolás meg úgyis elfogy... Igazából nekem nincs bajom a csomaggal azon kívül, hogy két egyforma lakk és rúzs volt benne. :D

      Törlés
  5. Én inkább kuponfüzeteket szoktam, az 50 pontosban található 25%-os Joker szelvény miatt. Ilyen zsákbamacska csomagban tuti nem az szokott lenni, amit szeretek..

    VálaszTörlés
  6. Én is ilyenekre szoktam felhasználni a pontjaimat. Gondolkoztam, hogy elhozok kettőt, de még jó, hogy nem hoztam. Nem igazán tudom ezeket sem használni. A balzsam ok, még a lakk is használható(kihíváshoz jó lesz ;) ), a rúzst még meglátom. Talán télen, de nem sok esélyt látok rá. :/ A te rúzsod tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt bántam meg, hogy egy DM-ben váltottam be a kettőt, tudtam, hogy nem egyszerre kellene. :D Lehet, ha más-más DM-ből hozom el őket, akkor nem lettek volna egyformák, persze ez sem biztos. :)

      Törlés
  7. én nem értem, hogy ti hogy nem tudjátok elhasználni a pontjaitokat :)
    az 50 pontos kuponfüzetben mindig van egy 25%-os joker kupon, amit bármire fel lehet használni. pl. ha parfümöt szeretnétek, ami ugye egy kicsit drágább dolog vagy manapság egy maxfactor vagy loreal szempillaspirál sem éppen olcsóság...
    én bizony nem pazarolom ilyenekre a pontokat, amúgy is utálom a zsákbamacskát, de ezek közül aztán épp semmire se lenne szükségem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én általában azoknak az állványoknak a közelébe nem megyek, amikre márka joker szokott lenni. :D Se Lorealt se maxfaktort nem használok. Egyszerűen nem vagyok hajlandó 3-4 ezer Ft-okat költeni szempillaspirálra, az Avonban úgyis mindig van valami jó kis akció rájuk. :) Parfümöt meg szerintem még életemben nem vettem magamnak drogériában, mert így is annyi van itthon mint a nyű, annyit kaptam már ajándékba , ha 6 nincs most itthon megkezdve, akkor egy sem. :)
      Én imádom a meglepi dolgokat. :D Úgy tudok az ilyeneknek örülni, mint kisgyerek a kindertojásnak. :D

      Törlés
    2. Nem márka jokerre gondoltam, simán joker :)
      Arra a termékre használod el, amelyikre csak akarod. A spirálokat csak példaként írtam :)

      Törlés
  8. Én is ma voltam, de én majdnem 2000Ft-ot spóroltam a 15%-os végösszegi és a 25%-os alverde kuponnal. Szóval azért megéri néha beváltani ezeket, főleg mert én havi egyszer szoktam egy nagyobb összeget otthagyni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 2000 Ft tényleg jó. :) De én általában nem szoktam ilyen tételben vásárolni, ritka, ha 2000 Ft-nál többet elköltök egyszerre a DM-ben (úgy havonta). Jó volt már rá példa, hogy 4-5 ezret fizettem, de az kb félévente van. :) Sosem megyek olyan céltudatosan, hogy na most veszek ezt, meg azt, egyszerre sokmindent. Inkább impulzus vásárló vagyok sajnos. :/ Az alverde kupont én is néztem, de annyira nem fogott meg, a Baleás termékeket jobban szeretem. :) Meg mindenből van most itthon utánpótlás is. :)

      Törlés
  9. Na! Túl hamar küldtem el! Szóval én is akartam ezt a csomagot, de már láttam valakinél, és nem fogott meg :/

    VálaszTörlés
  10. valahogy nekem sem jön be igazán ez a csomag :S tuti nem váltom ki, pedig ha jól emlékszem, már majdnem 150 pontom van

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az igazat megvallva a tavalyi szerintem is jobb volt... :) De mivel másra úgysem mennek el a pontok, így az ingyen lakk mindig elcsábít. :D

      Törlés
  11. (egyszer új DM nyílt a westendben, és pörgethetős szerencsekerék volt, és nyertem 100 pontot :D )

    VálaszTörlés
  12. Én is kettőt váltottam ki, de már bánom :)
    Nálam Majestic Blue lakkok és "Gold Sand" szájfények voltak mindkettőben.

    VálaszTörlés
  13. Astor rúzs az nagyon tetszik, a többit az elajándékoztam volna :) :)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon sajnálom, hogy a kettő (nagyjából) ugyan az. :/
    én tegnap voltam a DM-ben, de inkább az Alverde 25%-os kuponját váltottam ki. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha alverde fan lennék, akkor én is tuti kiváltottam volna, de mivel még szerintem a körömerősítőn kívül semmi alverdés terméket nem vettem, így annyira nem fogott meg. :) Pedig biztos jók, de az én szívem a Baleáért repes. :3

      Törlés
  15. Húúú a rúzs nagyon tetszetős:) Én is gondolkodom, hogy kiváltsam-e, mert a hajpakolásért mindenképp megérné és ha ugyanilyen rúzs lenne benne, akkor meg végképp:D

    VálaszTörlés
  16. Én elcserélném veled az egyik rúzst Nekem 310 volt egy sötétebb nude árnyalat :)

    VálaszTörlés
  17. Én is kiváltottam, de csak egyet. Nekem egy szuper piros rúzs és egy zöldes Astor lakk volt a hajpakolás mellett. :)
    Ezt a rúzst elfogadnám, de még a lakk is tetszik. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése